Aki nem járatos az esküvőszervezésben, annak is kiderülhetett könnyedebb hollywoodi filmekből, hogy az USA-ban az esküvőszervezés egy nagyon népszerű és jövedelmező munka. Éppen ezért nagy a verseny az esküvőszervező cégek közt, a versengésnek pedig mindig az a pozitív hozadéka, hogy kénytelenek a cégek megújulni az újabb ügyfelek megszerzéséhez. Nem csoda, hogy az USA-ból indult a "green wedding" divat is, vagyis a környezettudatos esküvő.
A zöld esküvőszervező cégek olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amik biztosan egyedivé teszik a házasulandók számára a nagy napot és emellett bolygónk erőforrásait sem használják ki. Egy hagyományos lakodalom sok pénzbe és energiába kerül a pár családjának, amellett hogy a nagy költekezés nem mindig egyenlő egy sikeres nappal és rendezvénnyel.
A zöld rendezvényszervezők olyan megoldásokat kínálnak, olyan termékeket és beszállítókat kutatnak fel, amik nemcsak hogy környezetkímélők, de általában kevesebbe is kerülnek, hiszen a zöld rendezvény egyik lényegi pontja, hogy elkerülje a fölösleges pazarlást.
Hogy hogyan, arra lássunk most konkrét példákat.
Már az első lépéseknél, pl. az időpont választásnál vegyük figyelembe, hogy a tavasztól őszig tartó időszak alkalmas szabadtéri esküvő és lakodalom lebonyolítására. A szabadtéri esküvő esetében eleve villanyt és gázt spórolunk meg és a természet közelsége is zöldebbé teszi az eseményt.
Az ételek, italok beszerzését a lehető legközelebbről oldjuk meg, ne kelljen súlyos összegeket kifizetni a szállítási költségre. Az ételsor és menyasszonyi csokor szintén helyi termelőktől, árusoktól származzon és tükrözze az adott évszakot, minél több szezonális zöldség, gyümölcs szerepeljen a menüben.
A meghívókat, a programot újrahasznosított papírra nyomtassuk. Aki igazán eredeti akar lenni, Amerikában már olyan esküvői meghívót is küldhet, ahol maga a papír növény vagy virágmagokat tartalmaz, a meghívó elültetése után pedig a magok kihajtanak!
Eljegyzési gyűrűk: a kulcsszó itt is az újrahasznosítás, régi ékszerekből is lehet gyűrűt készíttetni, illetve a vintage darabok is divatosak mostanában. Megfelelő alternatíva lehet esetleges örökség nagymamától, dédszülőktől.
Az USA-ban vannak olyan ékszerüzletek, ahol kizárólag újrahasznosított aranyból, platinából dolgoznak és a gyémánt sem vérrel-verejtékkel bányászott, hanem szintetikus úton előállított.
A menyasszonyi ruha kardinális kérdés minden házasulandónak, a zöld esküvőszervezők kerülik az agyontisztított, fehérített és keményített ruhákat, aminek gyártása során oly sok kemikáliát használtak fel. Talán a legszebb megoldás annak, aki teheti, hogy valamelyik anyuka, nagymama régi ruháját újítják fel, szabják egyedire. Ha erre nincs lehetőség, akkor marad a kölcsönző, vagy másik lehetőség, hogy természetbarát és természetközeli anyagból készítsünk ruhát: mint a selyem, kender, organikus vászon vagy pl. a bambusz is kiváló alapanyag, ha ez ijesztően hangzana, bemutatunk néhány ruhát, ami ezekből készült.
Manapság érdemes körülnézni a Budapesten is egyre népszerűbb vintage üzletekben.
Nem utolsósorban pedig adjunk a részletekre, az evőeszközök, asztali díszek, virágok, mécsesek mind mind remek alkalmat nyújtanak arra, hogy kiélvezzük kreativitásunk.
Csak néhány ötlet: asztalira díszként élő cserepes virágokat (amik később elosztogathatóak és elültethetőek) bogyós virágokat, terméseket használhatunk. Befőttes üvegeket, üres boros üvegeket használhatunk mécsestartóként vagy vázaként, a menyasszony akár barátnőivel, családjával saját kezűleg ki is pingálhatja őket. Amennyiben fa evőeszközöket választunk, ami 100%-ban lebomló és újrahasznosítható, még a mosogatással járó energiafogyasztáson is spórolunk!
Az esküvői torta is lehet környezetbarát, egyrészt olyan cukrászatot kell választani, ami organikus alapanyagokkal dolgozik, a díszítést pedig nem mesterséges színezékekkel készíti, hanem természetes anyagokkal.
Természetesen még számtalan módon csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat egy átlagos esküvőhez képest, csak kutassatok az interneten!
Egy magyar esküvőszervező oldala: http://madaraszzsuzsi.hu/
Íme egy nagyon jó zöld esküvői blog, csodás képekkel, ötletekkel:
http://greenweddingshoes.com
A képek pedig az alábbi oldalakról származnak:
http://www.elizabethannedesigns.com/blog/2008/03/20/green-cakes/
http://www.theinnovationdiaries.com/2628/eco-friendly-weddings/
http://www.weddingchicks.com/2010/03/11/eco-friendly-wedding-ideas/
http://pinterest.com/greenbrideguide/